Vannak olyan kapcsolatok, amiket be kell fejezni. Mert nem mennek.. Elmúlik a parázs, az égető vágy. A hatalmas szerelem átmegy megszokásba és egyszer csak azon kapod magad, hogy elmész az az ember mellett, aki valaha a világot jelentette neked.
Van, amikor meg lehet menteni. De van, amikor már nem. Szomorú, hogy ezt így le kell írom, mindenféle köntörfalazás nélkül, de ezek tények. Nincs min változtatni. Igazából most a saját összetört szívem darabkáin ugrálok még egy sort és döngölöm a földbe a szilánkokat, de ez van. El kell fogadni. Vannak dolgok, amik elromlanak és nem lehet őket megjavítani. Akármennyire akarod, akármennyire küzdesz. Van, amit el kell engedni. Mert nincs más lehetőség.
Ilyenkor a maradék önbecsülésünket hónunk alá csapva, emelt fővel tovább kell állnunk. Aztán sírunk, zokogunk és szenvedünk. Verjük a falat, dobáljuk az étkészletet, fényképeket tépünk cafatokra és csak azt kiáltjuk: MIÉRT?
Ugyanúgy, mint a gyásznak, a szakításnak is megvannak a maga fázisai. Ahogy vesszük, ez is egy afféle gyász. Nos, a fázisok: tagadás. Persze, ki ne élte volna át. Amikor nem is tudod és nem is akarod elhinni, hogy pont veletek történt meg ez az egész. Pedig olyan szép volt minden.. Majd jönnek a kompromisszumok, amikor vissza akarod kapni valahogy, de könyörögni nyilván nem fogsz. Inkább kitalálsz mindenféle dolgot, hogy kötődni tudj hozzá, véletlenül összefussatok, hátha megenyhül és újrakezditek. Aztán jön a legnehezebb és legrosszabb a fádalom. Fáj és kész. Szenvedsz, tehetetlen vagy.. És bízol abban, hogy idővel jobb lesz. Majd ha ezen is átvergődtél (nem, elmúlni nem fog teljesen), jön az önvád. Mert persze ki mást hibáztatnál mindenért, mint magadat. Szinte kivétel nélkül mindenkivel így van. Vered a fejed a falba, de rájössz, hogy nem tudsz ellene tenni. És, hosszú idő után eljön az a pillanat, amikor már nem érzel semmit. Semmit az ég adta egy világon. Ez a fázis, az üresség. Majd ezt az ürességet felváltja a düh. Amikor már mindenért ő a hibás és nem tudod megérteni, miért tette veled ezt. Haragszol rá, amiért ekkora fájdalmat okozott és most miatta kell kiállnod ezt az egész tortúrát. Majd egy idő után rájössz, hogy vége. Elfogadod... Ez volt a hetedik fázis (elfogadás). És jöjjön az utolsó, ami nem más, mint a semlegesség. Amikor már tényleg nem érdekel, hogy mit csinál. Mert nem fáj… Már nem érzed.
A szakítás soha nem lesz jó, soha nem lesz könnyű és soha nem lehet rá megfelelő alkalmat találni. Valaki (vagy mindkét fél) mindig elképesztően szenvedni fog.. Ennek ez a rendje. De idővel elmúlik.. Tényleg el fog múlni az az elképesztő fájdalom, ami széttépi a szíveket. Csak ki kell várni…. Nyolc fázis.. Nyolc kőkemény fázis.. Bár így hangzásra nem is tűnik soknak. Pedig ha benne vagy, akkor az. De ebből is látszik, hogy az idő mindent helyre fog hozni.. Csak türelem..
Habospite