Mindig mindenki tudja, mit kellene tenned. Ezerszer elmondják, mi lenne a helyes, az illő, az elvárt. "Ha megcsal, dobd ki!", "Ha átver, szakíts!", "Ne bízz benne!" "Ne bocsáss meg!" Mintha lenne egy általános szabály, mikor mi a teendő. Ilyen egyszerű lenne? Szép is lenne. Csak egy fontos tényező...

  éreznem kell a szeretet, éreznem kell a szerelmet. azt akarom érezni, hogy nélkülem meghalsz, hogy beledöglesz a fájdalomba, ha elhagylak. azt akarom, hogy kapaszkodj, hogy kínozzon meg a szerelem. hogy érezd, hogy fáj, mert szeretni fáj, kibaszottul fáj.  hiába jönnek a pillangókkal...

  "Sose bízz senkiben, még magadban sem"-tanácsolta apukám. Folyton eszembe jut ez a mondata, vészcsengőként szólal meg a fejemben, amint túlságos bízni kezdek valakiben. Aztán végül elbizonytalanodom, és egyre kevésbé gondolom úgy, hogy bíznom kellene. Mi van, ha tényleg igaza van? Ha tényleg...

  „Ünnepélyesen fogadom, hogy nem leszek többé szerelmes!” Ki ne fogadta volna már meg egyszer, kétszer, vagy százszor, ezerszer? Ki ne szegte volna meg egyszer, kétszer, százszor, ezerszer? Minden egyes csalódás után a legelhatározottabb hangodon kijelented, te aztán soha többet, szerelem...