Sokszor nehéz az életünk. Mindnyájunknak. Buktató buktatót követ, a gátak átszakadnak, az ég lezuhan a lábunk meg sokszor földbe gyökeredzik. Nehéz. Mindenkinek nehéz. Ezt el kell fogadnunk. Viszont mindenkiben van annyi erő, hogy legyőzze ezeket az akadályokat. Biztos vagyok abban, hogy csak olyan pofonokat kapunk, amik után fel tudunk kelni és csakis olyan feladatokat ad az élet, amiket meg tudunk oldani. Néha elveszik a hitünk. És talán ebben van a hiba.
Mindig hinni kell egy szebb holnapban, abban, hogy a rosszat mindig jó követ. Meg kell küzdenünk érte, de sikerülhet. Nem adhatjuk fel a harcot. Hiszen senki sem fog helyettünk küzdeni. Fel kell venni azt a bokszkesztyűt és kiütéssel kell győzedelmeskednünk a feladás érzése felett. Aztán új lendülettel és hittel neki kell futni a holnapnak.
December környékén volt egy elképesztően nehéz időszakom. Azt hittem, hogy mindennek vége. Munkahelyi, magánéleti, családi és baráti problémák is egyszerre jöttek össze és rám zuhantak. Fogalmam sem volt, hogyan fogom mindezt átvészelni. De megtettem. Egyetlen egy dolog segített: a hitem. Minden nap kitűztem egy újabb célt magam elé. Az elején a saját hozzáállásomon változtattam. Mert azzal, ha sírva kucorodtam a sarokban és vártam a csodát, úgy nem válthattam meg a világot. Nagy csatákat vívtam magammal, másokkal és az élettel. De a hitemet nem vesztettem el. Rengeteg olyan gondom is volt, amit én nem oldhattam meg. Csak bíztam abban, hogy az élet rendezi. És láss csodát.. Rendezte is. Sőt, még jobban alakult néhány dolog, mint amire számítottam. Úgyhogy van valami abban a „minden okkal történik” dologban.
Mikor minden rendeződött elgondolkodtam azon, hogy miért is kellett nekem mindezt húsz évesen átélnem. Nem tartottam fair dolognak az élettől, hogy míg a barátaim az egyetemen buliznak, boldogan karácsonyoznak és apróbb gondokkal kell megküzdeniük, nekem miért ez jutott. Aztán elkönyveltem magamban azt, hogy ezt át kellett élnem. Tapasztalnom kellett és tanulnom. És abban is biztos vagyok, hogy később ezt valahogy, valamilyen formában visszakapom.
Ha nem lett volna hitem, elveszek. Nem vallásról van szó jelen esetben, hanem „csak” arról, hogy pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz. Valamiért egyre inkább hajlok az a bizonyos „minden fejben dől el” dolog felé. Furcsa, mert előtte nem hittem benne.
Azóta is hálás vagyok. Mindennek és mindenkinek. Mikor megoldódtak a dolgok, magamra tetováltattam egy emlékeztetőt, hogy mindig hinni kell. És azóta így élek. Hiszek a szebb holnapban és a jobb jövőben. Hiszek abban, hogy bármit elérhetünk, csak akarni kell. Hiszek abban, hogy sok és fáradtságos munka után miénk lehet a jutalom. Mindig hinni kell..
Habospite